Azt tervezem, hogy néhány napig vagy hétig - ameddig érdekesnek tűnik - a rendelőmben felbukkanó esetekből említek meg néhányat.

Tegnapi élmény, hogy az ország (egyik) vezető intézményében már többedszerre operáltak meg egy ötéves kisfiút. Először két éve (azt hiszem, máshol) orrmandulaműtét volt, majd tubusbehelyezés. Az ősszel újabb tubus. Nemsokára folyni kezdett a genny a füléből, amit antibiotikummal kezeltek, kivételesen megfelelő napi adagban, igaz csak 8 napig, ami nálunk már kiadósnak számít, bár tapasztalataim (és egy sor másik ország gyakorlata) szerint kicsit rövid. Mindenesetre nem volt elég, vagy nem volt szerencséje az orvosnak - meg főleg a betegnek - az egyébként korrekt antibiotikum-választással. A gennyedés nem szűnt meg.

Amiért előhozom az esetet, az az, hogy erre a doktornő, mondván, hogy nem akarja a gyereket további antibiotikummal terhelni, fülmosásokkal próbálta legyőzni a betegséget. Ez elkeserítő, hiszen így gyakorlatilag magára hagyta a gyereket a gennyes fülbetegséggel, mely (ritka esetben, de valóságos lehetőségként) okozhatja azokat a komoly szövődményeket, amelyeket a savós középfülgyulladásban szoktak (megalapozatlanul) ijesztgetésül felhozni a kollégák, hogy a szülőket könnyebben tudják a műtétre rábeszélni.

Ez az eset példa arra, hogy sajnos a legnevesebb intézményekben dolgozó rutinos orvosok sincsenek mindig tisztában a fertőzéses betegségek kezelésének szabályaival.

folytatás nov.23-án

olvasói kommentár 

vissza a bloghoz