Ausztria, Olaszország,
Németország, Belgium, Malaysia, Kanada, az Egyesült Államok és az Egyesült
Királyság budapesti,
Ausztrália
bécsi nagykövetségének bizalmi orvosa.
Krónikus savós középfülgyulladásról beszélünk, ha a középfülben (dobüregben,
a dobhártya mögött) sűrű sárgás színű folyadék gyűlik fel. (otitis media serosa
chronica, otitis media with effusion, OME, serosus otitis media, SOM, idült
szerózus otitisz média )
Kialakulásában döntő jelentőségű a fülkürt működési zavara (Bővebben...).
Gyermekekben nagy jelentőségű, nagyon gyakori állapot, melynek
megítélése nemcsak Magyarországon kaotikus. A továbbiakban a szöveg
színével jelzem, hogy a leírtak a jelenleg tőlünk nyugatra
általánosan elfogadott elveknek, a Magyarországon
általában követett gyakorlatnak, vagy saját
véleményemnek, gyakorlatomnak felelnek meg. Néha ezek egybeesnek, főleg
az első a harmadikkal.
A rendelőmbe ilyen állapotban hozott gyermekek döntő többsége
járt már valamilyen, gyakran több rendelésen, ahol szinte mindegyikük
műtéti javaslatot, gyakran az első vizsgálatnál időpontot
kapott. Az amerikai tankönyvek szerint első
vizsgálat alkalmával semmilyen messzevezető kezelési tervet nem kell
felállítani, mivel a dobűri folyadék 6 héten belül spontán felszívódhat.
Gennyes középfülgyulladás gyógyulása után is ez a helyzet. Nagyon helytelen
tehát az a gyakorlat, hogy a spontán gyógyulás lehetőségét
nem adják meg a gyermeknek. Ráadásul a (gyermek-)fülész kollégák érveik higgadt
kifejtése helyett jellemzően a gyermek megsüketülésének víziójával próbálják a
szülőt lehengerelni. Nemegyszer a még zajló gennyes középfülgyulladás idején,
vagy a gyógyulási fázisban elvégzett
tympanometriával
keltik az objektivitás látszatát a tanácstalan szülőben.
Mindenképp szükség van tehát a második
vizsgálatra, ahol eldől, hogy fennáll-e egyáltalán a probléma.
(Példa
erre.)
Mi a teendő, ha ekkor bebizonyosodik, hogy a dobűri folyadék nem
szívódott fel?
Itt már a hazai rendeléseken is
különböző gyakorlatot figyelhetünk meg az orvos vérmérsékletétől,
meggyőződésétől függően. Véleményem szerint
extrémnek mondható az
a sajnos még előforduló eljárás, hogy
az ilyen fület
felszúrják. Ez általános nemzetközi vélemény
szerint szükségtelen, és mint ilyen tilos beavatkozás. A problémát csak
pillanatnyilag és látszólag oldja meg, hiszen a dobhártya nyílásán a teljes
folyadékmennyiség nem szívható le, a lyuk pedig 1-2 nap alatt beforr, és a kóros
állapot folytatódik.
Ha megússza a gyermek az azonnali fülfelszúrást, kétfelől
próbálkozhatunk a gyógyítással. A két megközelítési mód egymástól különválhat,
vagy együtt juthat szerephez. Mindkét esetben az a cél, hogy a dobüregi nyomás
ne legyen alacsonyabb a környezeti nyomásnál (az atmoszféránál).
1. Indulhatunk belülről, a fülkürt orrgarati szájadéka felől,
vagy
2. kívülről, a dobhártyán át.
A külföldi orvosok nagy része gátolt orrlégzés
és horkolás hiányában nem tulajdonít nagy jelentőséget az első pontnak,
gyakrabban választják azt a megoldást, hogy a dobhártyába - általában néhány
hónapra - beültetett csövecskével (dobűri tubus, grommet, ventilation tube, franciául yoyo,
németül Paukenröhrchen) nyitva tartják a dobhártyán készített nyílást. Ez alatt
az idő alatt a nyálkahártya is megnyugszik, és a remény szerint helyreáll a
fülkürt működése is. Ennek a szemléletnek
a hátránya, hogy az utóbbi gyakran nem következik be, a hallás csak addig jó,
amíg a tubus a helyén van. A kiesett tubust többször újabb műtét során kell
visszaültetni.
Nálunk általában nagyobb jelentőséget tulajdonítanak az
orrgarat gyógyításának, mivel ezen a környéken feltételezzük a fülkürt normális
működését gátló okot. Ez
a gyakorlatban azt jelenti, hogy a gyereknek
orrmandulaműtétet javasolnak, melyet gyakran
összekötnek a műtéttel egyidőben végzett fülfelszúrással és a dobűri váladék
leszívásával. Más esetben a tubusbehelyezés is megtörténik.
Az utóbbi 15 évben hozzám került gyerekek (és
felnőttek) gyógyításakor sikerült a műtétek elkerülése. Ennek elvi alapja
egyrészt, hogy a fül közvetlen gyógyítása műtét nélkül nem kecsegtet jó
eséllyel, (a fülmelegítés jó hatását nem észleltem,) a felszúrás haszontalan és
kellemetlen, a műtét pedig elkerülhető, ha a fülkürt működését sikerül
helyreállítani. Ez utóbbi téren mind a nemzetközi, mind a hazai gyakorlattól
eltértem, és az orrmandula egyedüli szerepét megkérdőjelezvén az orrmelléküregek
(köztük gyerekkorban elsősorban a rostasejtek) kóros állapotának megszüntetését
állítottam a középpontba. Ebben fontos módszer a melegítés (infravörös, nem
bioptron),
valamint az orrban hosszútávon (általában 1 hónap) is használható, a duzzanatot
erősen csökkentő, de a nyálkahártyát nem károsító típusú gyógyszerek
használata.
Véleményem szerint fontos lenne, hogy a
hisztériát, amely ezt a kórképet övezi, visszaszorítsuk. Nem igaz, hogy ez az
állapot végleges halláscsökkenéshez vezethet. A kialakuló halláscsökkenés
ésszerű határidőn belül (évek) jól gyógyítható, legfeljebb az elhanyagolt esetek
gyógyítása hosszabb időt, esetleg több teendőt igényel. Az elsietett műtéteket
semmi nem igazolja.
Fontos információ a megijesztett szülők számra, hogy kb. 30
éves fül-orr-gégészi, gyermek-fül-orr-gégészi gyakorlatom során egyetlen
alkalommal sem találkoztam olyan esettel, hogy egy gyermeknél savós
középfül-gyulladás következményeként maradandó halláskárosodás alakult volna ki.
Biztos vagyok benne, hogy azok közül a kollégák közül sem látott senki ilyent,
akik folyton erre a veszélyre hivatkoznak, esetleg hallókészülék
szükségességével fenyegetőznek egy el nem végzett orrmandulaműtét esetére (pl.
János Kórház).
Expat Medical Szakorvosi Rendelő
Dr.
Timár Tibor általános orvos (medicus universalis) 
